A szülést követően előfordulhat, hogy a hüvely túl tággá válik, ami ronthatja például a szexuális együttlétek során érzett örömérzetet. Erre a problémára jelent megoldást az intimlézeres kezelés, amellyel elérhető a hüvely szűkebbé tétele. Ezt a hatást lézersugarakkal váltjuk ki, amelyeket a hüvely teljes hosszában körkörösen alkalmazunk. A kollagént termelő kötőszöveti sejtek száma a kezelés hatására megnő, a hüvely erezettsége és vérellátása pedig szintén jelentősen javul, már az első két kezelést követően is.
A túl tág hüvely több szempontból sem egy kedvező állapot: ez ronthatja egyrészt a szexuális együttlétek minőségét, emellett a fertőzések veszélyét is növeli, ha az uszodában vagy egy nyári fürdésnél a víz akadálytalanul be tud folyni a hüvelybe. A probléma az intimlézeres kezeléssel orvosolható: ennek során körkörösen lézersugarakat juttatunk a hüvelyfalra, amelynek eredményeként a teljes hüvely falvastagsága megnövelhető és erősebbé tehető. „A hüvely megfiatalodik, ezáltal pedig ismét élvezetesebbek lesznek a szexuális együttlétek, és a túl tág hüvelybe esetlegesen bekerülő levegő miatt létrejövő, együttlét közben érzett fájdalomérzet is megszüntethető” – mondja az Istenhegyi Klinika intimlézeres specialistája, dr. Balogh Illés.