Az intimlézeres kezelések gyors térhódítása annak köszönhető, hogy segítségükkel sikeresen kezelhetők olyan krónikus problémák (stressz inkontinencia, hüvelyszárazság), amelyeken korábban csak műtéti úton vagy komoly hormonkezeléssel lehetett segíteni. Ezzel együtt a készülékek is gyors fejlődésen mentek keresztül, és a kezdetben használt berendezéseknél ma már lényegesen korszerűbbek, így hatékonyabbak állnak rendelkezésre. Klinikánk intimlézer specialistájával, Dr Balogh Illéssel a készülékek különbségeiről beszélgettünk.

Klinikánkon immáron a harmadik intimlézer készüléket használjuk, minden egyes váltásnál az vezérelt bennünket, hogy a jeleneleg elérhető legjobb technológiát tudjuk pácienseink gyógyulásának érdekében alkalmazni. Az első ErYAG („erbiumyag”) lézer berendezés után egy dél-koreai fejlesztésű CO2 lézerrel dolgoztunk, jelenleg pedig a SYNERON Candela Co2RE típusú készülékét használjuk, amely a jelenlegi legfejlettebb intimlézer berendezés. Utóbbi állítás igazságát saját tapasztalataink is megerősítik. De mi a kokrét különbség a különféle berendezések között? Az alábbi videóból mindez kiderül:

Bejelentkezés

Az Intimklinika rendelője az Istenhegyi Magánklinikán található, a kezelések és az azt megelőző szakorvosi konzultáció itt zajlanak.

1125 Budapest, Istenhegyi út 31/B.

A bejelentkezéshez időpontegyeztetés szükséges, kérjük hívjon bennünket az alábbi számunkon munkaidőben (09:00 – 17:00 óra között), ha nem tudjuk fogadni hívását, visszahívjuk.

+36 30 480 2455

Munkaidőn kívül kérjük jelentkezzen az alábbi űrlap kitöltésével! Munkatársunk keresni fogja Önt a megadott elérhetőségei egyikén.