Az intimlézeres kezelések igénybe vevő hölgyeket az életkoruk alapján három fő csoportra oszthatjuk: a 18-45 év közöttiekre, a 45-65 év közöttiekre és a 65 év felettiekre. A három korosztálynál a problémától függően némileg eltérő kezelési séma alkalmazására van szükség, amelyekkel 100 százalékhoz közeli elégedettséget tudunk elérni: fiatalabb korban már az első, előkészítő jellegű kezelés is jelentős változásokat eredményez, idősebb korban pedig jellemzően a második, harmadik kezelést követően érhető el jelentős mértékű javulás.

„Az intimlézeres kezelések sémája korosztályonként eltérő. A fiatalabb, 45 év alatti korosztály egyik jellemző problémája a szülést követően jelentkező hüvelytágasság: itt teljes energiájú kezelést alkalmazunk, amelyből már két alkalom is elegendő a hüvely kellő mértékű szűkítéséhez. Abban az esetben, ha a 45 év alatti páciensnek inkontinens panaszai vannak, akkor 3 kezelésre lesz szükség, 3 hónappal később pedig még egy, a korábban elért eredményeket megerősítő kezelésre kerül sor” – mondja dr. Balogh Illés, klinikánk intimlézeres specialistája.

„A 45-65 év közötti korosztályban a hüvelytágasság és az inkontinencia mellett egy harmadik probléma, a hüvelyszárazság is elő szokott fordulni: mindhárom esetben 3 kezelést végzünk el egy-egy hónap különbséggel, amelyet 3 hónappal később megerősítő kezelések követnek. Ennél a korosztálynál – az előkészítő kezelést leszámítva – szintén teljes energiájú kezelést alkalmazunk. A 65 év feletti korosztálynál a fiatalabb hölgyekkel ellentétben már sokkal nagyobb elővigyázatossággal kell eljárni: az első 2 kezelés itt mindig alacsonyabb energiával történik. A hüvelyhám vastagsága az ő esetükben az életkor előrehaladtával egyre inkább vékonyodik, a hüvely és a hólyag közötti távolság pedig a korábbi 7-8 milliméterről akár 2 milliméter alá is csökkenhet. 4 kezelési alkalomra ebben az életkorban már mindenképp szükség van, amellyel a hám- és kötőszövetek már kellően megerősíthetőek, a hüvely és a hólyag közti távolság pedig 4-5 milliméterrel növelhető.”